DORIMPEX - Dunavarsány

A Dorimpex Kft 1999. januárban alakult. Az első években kizárólag épület asztalosipari termékek nagykereskedelmével foglalkoztunk. 2003-tól fokozatosan áttértünk asztalosipari faáruk importjára és magyarországi forgalmazására.

Kezdetben csak nagykereskedelmi értékesítést folytattunk, majd 2007-ben megnyitottuk faáruházunkat Hatvanban. Így a nagyfelhasználó és a viszonteladó partnereink mellett a kisebb asztalosipari vállalkozásokat is kiszolgálhatjuk. Nemcsak Hatvanból érkeznek hozzánk vásárlók, hanem Nógrád megyéből és Szolnok, Eger, Miskolc térségéből is. A fő profilunknak számító táblásított bútorlapok értékesítése igen sikeres.

2011-ben az Európai Unió támogatásával, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, valamint a MAG Zrt segítségével pályázat útján bővíteni tudtuk raktárkapacitásunkat és tevékenyégi körünket.

Megnyitottuk lapszabászatunkat. A magas műszaki felszereltséggel rendelkező SCM nyomógerendás táblafelosztó fűrészünkkel, valamint az SCM él lezáró gépünkkel kiváló minőségben végezzük a laminált és tömörfa lapok vágását, él lezárását.

DORIMPEX - Lapszabászat, bútorlapszabászat, élzárás Dunavarsány

A bizalom kialakításában és megtartásában kulcsfontosságú volt az, hogy folyamatosan fejlesztettük termékeinket, hogy megfeleljünk vevőink növekvő igényeinek és elvárásainak. Kezdetben saját kis telephelyen működtünk, de a vállalkozás növekedésével egy nagyobb, modern  telephely kiépítése vált szükségessé.

DORIMPEX - asztalosipari termékek, lapszabászat, bútorlapok, faforgácslapok

Az árukiadáshoz használt gépeinket a legkorszerűbb munkagépekkel váltottuk fel, és kibővítettük a szállítóeszközök flottáját.

DORIMPEX - asztalosipari termékek, lapszabászat, bútorlapok, faforgácslapok

Az elkészült szabászati megrendeléséről telefonon és elektronikus úton értesítjük, melyet a telephelyinek személyesen tud átvenni. Ha esetleg nem tudja átvenni személyesen Budapest és az ország többi részére terítőjáratainkkal biztosítjuk a szabott anyagok leszállítását.

Kiemelkedő szakértelmünknek köszönhetően sikerült széles körű ismertséget és beszállítói státuszt elérni nagyüzemek számára. Megrendelőink körét folyamatosan bővítettük, és egyre növekvő bizalommal fordultak hozzánk.

Írj nekünk!

14 + 14 =

A küldés gomb megnyomásával elfogadod, hogy felvesszük veled a kapcsolatot a megadott e-mail címen.